innovációs főigazgató
KITE Zrt.
H
adászi László 1992-ben végzett a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, agrármérnök és növényvédelmi szakmérnök képesítéssel. Szintén ebben az évben a KITE Zrt.-nél kezdte meg pályafutását, ahol néhány hónappal később már növényvédelmi fejlesztőmérnökként tevékenykedett. 2004-ben a Növényvédőszer és Műtrágya kereskedelmi üzletág-igazgatójává nevezték ki. A céghez való lojalitása és szakértelme 2010-ben a KITE Zrt. vezérigazgató-helyettes székéig emelte, amelyben 3 évet töltött. Ezt követően visszatért szívügyéhez, a kutatás-fejlesztés területhez, mint Fejlesztési és szaktanácsadási igazgató. 2019-től a KITE Zrt. Innovációs Központjának megnyitásával egyidejűleg innovációs főigazgatónak választották, ahol jelenleg is korszerű megoldásokkal, talajközpontú szemlélettel a hatékonyság és a fenntarthatóság jegyében igyekszik segítséget nyújtani a termelőknek.
Előadás:
A Fenntartható Termelési Rendszer (FTR) a KITE Zrt.-től
Partnerünk előadást felvezető cikke
Fenntartható Termelési Rendszer
A KITE már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az elérhető adatokat beépítse a technológiai fejlesztéseibe és a szaktanácsadási tevékenységébe. Jelentős mérföldkőnek számított 2020-ban a Precíziós Gazdálkodási Rendszer (PGR) elindítása, amelyet 2021-ben a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóság létrehozása, majd 2022-ben a Precíziós Öntözési Alkalmazás PGR-be való integrálása követett. A 2024-es adatok alapján a KITE RTK hálózatához csatlakozó eszközállomány már 1,5–1,8 millió hektárt művel, míg a PGR szolgáltatást igénybe vevő partnerek száma 1202. Jelenleg a KITE 500 ezer hektáron végez szaktanácsadást, melyen már alkalmazzák a differenciálást és a pozícionálást.
2025-ben új korszak nyílik a KITE Fenntartható Termelési Rendszerének bevezetésével, amely a több évtizedes komplex fejlesztési tapasztalatainkra és a Precíziós Gazdálkodási Rendszer innovációira épít. A fenntartható megoldásokon alapuló rendszer célja, hogy a jelen szükségleteit kielégítse anélkül, hogy a jövőbeni generációk lehetőségeit veszélyeztetné. Az új rendszer egyik alappillére a talajvédelmi megoldások bevezetése: talajjavítás, sávos művelés, kontrollált művelőnyomok (CTF), valamint a szármaradványok okozta növényvédelmi kockázatok csökkentése precíziós technológiák alkalmazásával. Ezen túlmenően nagy hangsúlyt fektetünk a döntéstámogató rendszerek fejlesztésére, amelyek támogatják a gazdálkodókat a toxinmentes vagy határérték alatti termelésben és a jövedelmek növelésében.
Miért volt szükség újabb szemléletváltásra? A klímaváltozás és az új KAP-szabályok egyre nagyobb kihívások elé állítják a mezőgazdasági szereplőket. A talajvédelem és a növényvédelem kiemelt jelentőségűvé vált, miközben az automatizálás és digitalizáció terén is lépést kell tartani az iparági beszállítókkal. Mindemellett a növényvédelem területe szigorú szabályozás alatt áll: az elmúlt öt évben az Európai Unióban nem engedélyeztek új kémiai hatóanyagot. Ezzel párhuzamosan a klímaváltozás új rovarfajok megjelenését vagy a meglévő fajok életmódjának átalakulását eredményezi, ami veszélyezteti a termésbiztonságot. A KITE ezekre a problémákra is felkészült: legújabb fejlesztésünk az AI-alapú képfelismerési technológiát alkalmazó rovarazonosítás. Emellett stratégiai célkitűzésünk, hogy gyártóként is belépjünk a növényvédőszer-piacra.
Hadászi László
innovációs főigazgató
KITE Zrt.