innovációs főigazgató
KITE Zrt.
H
adászi László 1992-ben végzett a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, agrármérnök és növényvédelmi szakmérnök képesítéssel. Szintén ebben az évben a KITE Zrt.-nél kezdte meg pályafutását, ahol néhány hónappal később már növényvédelmi fejlesztőmérnökként tevékenykedett. 2004-ben a Növényvédőszer és Műtrágya kereskedelmi üzletág-igazgatójává nevezték ki. A céghez való lojalitása és szakértelme 2010-ben a KITE Zrt. vezérigazgató-helyettes székéig emelte, amelyben 3 évet töltött. Ezt követően visszatért szívügyéhez, a kutatás-fejlesztés területhez, mint Fejlesztési és szaktanácsadási igazgató. 2019-től a KITE Zrt. Innovációs Központjának megnyitásával egyidejűleg innovációs főigazgatónak választották, ahol jelenleg is korszerű megoldásokkal, talajközpontú szemlélettel a hatékonyság és a fenntarthatóság jegyében igyekszik segítséget nyújtani a termelőknek.